STAFÉTAVÁLTÁS A SZAMOSZ ÉLÉN

Sátor László veszi át a stafétabotot a SZAMOSZ vezetésében

Sikeresen zárult a SZAMOSZ választási közgyűlése, amely a Sportok Háza földszinti kistermében került megrendezésre.  A SZAMOSZ következő 4 éves ciklusának vezetőit az egyesületek és klubok vezetői az új Elnökséget egyhangúlag választották meg.

A kszöntő és napirendi pontok ismertetése után a jelenlevők megemlékeztek Törökné Marika és Török Sándor áldozatos munkájáról.  Elsőként Herczeg György foglalta össze az elmúlt két év célkitűzéseit és feladatait, a megvalósított programokat.  A jelöltek bemutatkozása után a jelenlevők leadták voksukat a következő ciklus feladataira jelentkezők részére.  Az elnöki pozícióban megválasztott Sátor László biztosította a vezetőket a szervezet előtt álló feladatok megoldásában.

Az új Elnökség első napirendi pontjai közé tartozik a 2013. évi Versenynaptár elkészítése, költségvetés tervezet és a jövő évi, illetve a 4 éves ciklus programjainak tervezése.  Az már eldőltnek látszik, hogy a fedett pályás szenior országos bajnokság visszakerül eredeti helyére a SYMA Csarnokba, várhatóan februárban vagy márciusban.  Az egyéb napirendi pontok között szó volt a nyári országos bajnokságok pályáztatásáról.  Debrecen és Szekszárd elsőként jelentkezett a következő évi országos bajnokság megrendezésére, olyan felhatalmazással, amely keretében a pályát térítésmentesen kapja meg a szervezet.  A jelenlevők közül többen kiemelték azokat az értékeket, amely összefogja a SZAMOSZ versenyzőket, kiemelve a Tata Olimpiai Edzőtábor helyszínét, a szenior mozgalom jelentőségét, illetve a két napos verseny program rendezésének fontosságát.

SZAMOSZ Elnökségi választás végeredménye:

Elnök – Sátor László

Elnökségi Tagok:

Dr. Deák Katalin

Dr. Jeremiás Attila

Dr. Béres Sándor

Gajdos Tamás

Felügyelő Bizottság Tagjai:

Bosák Attila

Szalay László

Janek György

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s